Veszteség zabral. Gazdaság: Surányi: Ma még nincs tragédia, de rossz az irány | szalok-szallas.hu
Keresés űrlap
Veszteség zabral oroszok megérkeztek, s akadt közöttük mindenféle: kegyetlen, barátságos, kapzsi, irgalmatlan, emberies. De arkangyalról és lángpallosról nem esett szó. Nagyobb meglepetés, hogy most már mind gyakoribb közöttük a gondterhes, komoly, szakszerű síber, aki teherautóval jön Romániából, hozza a zabrált árut, cvikkerrel orrán, plajbásszal kezében ajánlja gyanús holmiját, s közben aggályosan, a jó kereskedő tájékozottságával — aki ismeri a kereskedelmi élet és az adásvétel veszélyeit!
Majd, rossz németséggel így folytatják. Arkangyal ritka. Íróik, különösen Dosztojevszkij, óvták attól, hogy »az európai hullával« ölelkezzék… Hitük van, küldetésérzetük, ex-oriente-lux-meggyőződésük?
A világmegváltó bolsevizmusban? Vagy a világmegváltó szláv küldetésben?
Nem tudjuk. Hisznek abban, hogy ők a Harmadik Egyház? Ezt sem tudjuk. Csalódottak lesznek, ha egyszer hazatérnek?
- A válasz nagyon egyszerű: a frontra küldött magyar katona haza akart menni, lehetőleg épségben, hogy továbbra is gondoskodni tudjon a családjáról.
- Szemüket, gesztusaikat, gépies mozdulataikat látva nagy tisztelet a kivételeknek!
- Értékelje a cikket: Köszönjük!
- Mennyi adót fizet egy multi Magyarországon? | szalok-szallas.hu
Nem lehet jósolni. Lehet, hogy Oroszország a jövőben, a Nyugattal történt találkozás után, nemcsak bolsevista veszteség zabral — ellentétben a »demokratikus« jóslásokkal —, hanem még merevebben rákapcsol a kommunista vonalra? Minden jóslás felelőtlen. Mint naplójegyzeteiből és emlékezéseiből kitetszik, nem egyszerűen azért, mert tartott a bolsevizmus terjeszkedésétől vagy a nagyorosz világuralomtól, noha érvelésében mindkét mozzanatnak szerepe volt. Ez a Pjotr, ez a Fedor, ez az Anatol büszkén és öntudatosan hangsúlyozta személyiségét — de volt körülöttük, bennük valamilyen lazaság, kötetlenség, amiben a személyiség, az egyéniség végzetes tudatossága nem volt olyan feltétlenül rögzített, mint a nyugati ember tudatában.
Egyének és személyek voltak, de kevésbé, mint a szomszéd falubeli, hörcsög sváb molnár, vagy a kertész, aki színmagyar volt, tehát Keletről jött, de már ezer éve élt itt egy másféle személyiségtudatban, és ezért sokkal határozottabban volt János vagy Pista, mint ezek az oroszok.
A keleti ember körül mindig van egyféle személytelenség, és ez éppen úgy »térfogat«, amelyben elmerülhet, ahová visszavonulhat, mint az veszteség zabral és a tér és a keleti nyomorúság. Számomra, a »nyugati« számára ez a szemlélet valóban kínaiul vagy hinduul hangzik, mert ha feladom személyiségem — ezt a különös rögeszmét —, feladtam az élethez való kapcsolataim értelmét.
Márai Sándor egy elmúló és mindenképpen halálra ítélt világ képviselőjének érezte magát, aki még egyszer seregszemlét tart a pusztulásra ítélt értékek fölött, aztán már csak az emlékezésnek, a meditációnak él, és várja, hogy beteljesüljön a végzet egy korszak, egy kultúra felett.
Milyen jellemzőek azok a mondatok, amelyekkel az ös napló véget ér! Az író, régi szokása szerint, a budai Császár fürdőt látogatja meg. S mintha megszűnne személyiségem: egy évezreddel és néhány évszázaddal öregebbnek érzem magam.
Pontosan így heverhetett egy római író Marcus Aurelius vagy inkább Caracalla idejében, a termálfürdők párolgó vizében, eszméletében a tudattal, nézni, hogy lefogy amíg ő fürdőzik és olvasgat, körülötte megszűnik egy műveltség.
Az ös naplójegyzetekben Márai többször is elmerengett azon, hogy osztályrésze előbb-utóbb alighanem a menekülés és a száműzetés lesz. Sokáig itt akarok élni: hordok a kútról vizet, az erdőből fát, mint eddig; olvasok és írom ezt a naplót, s ami éppen eszembe jut; s aztán, az veszteség zabral alkalommal, elmegyek ebből az paranoid skizofrénia fogyás, ahol magyar, sváb, zsidó egyformán megtagadták az igazi műveltséget.
Betűméret:
Nem lelki fájdalom nélkül, nem aggálytalanul, hiszen Márai Sándor azt is jól tudta, hogy az emigráció egy író számára mint sors végzetes lehet. Senki nem tudja előre, mennyi vért veszít majd, ha letépik az anyatestről? Az én számomra ez a műtét halálos is lehet.
Mindenki más csak egy országból vándorol ki, mikor elhagyja szülőhazáját; de én, az író, egy anyanyelvből; s ez több, végzetesebb »haza« mindennél. Nem így történt, nem történhetett így: Márai Sándor sértetten és sértődötten készült arra, hogy maga mögött hagyja azt a romhalmazt, amely otthonából, személyes egzisztenciájából, a magyar polgári világból, egy életrendből és életformából veszteség zabral, anyanyelvétől és kultúrájától azonban sohasem távolodott el.
Belőlük épített magának új hazát az emigrációban, midőn úgy látta, hogy a sokat bírált és mégis hevesen szeretett régi haza, az, ami a térképen található, elveszett.
The History of the World: Every Year
Önkéntes száműzetésben Márai Sándor, minthogy be kellett látnia, hogy a mind erőszakosabban épülő új rendben nem találhatja meg otthonát, sőt szabadsága és életformája is veszélybe kerül, csakhamar vonatra szállt — elutazása elé a hatóságok nem gördítettek semmilyen akadályt —, és elindult az ismeretlenbe.
Örökre búcsút mondott hazájának: rövid ideig Svájcban, majd Olaszországban, később New Yorkban, végül a kaliforniai San Diegóban töltötte emigrációs évtizedeit. Megkedvelte Amerikát, de sohasem feledte el, hogy nemcsak születése, hanem sorsa és gondolkodása következtében is minden ízében európai.
Amerikával veszteség zabral Európával olyan viszonyban volt, mint egykor egy másik nagy magyar emigráns: Mikes Kelemen Rodostóval és Zágonnal: az egyiket megkedvelte, veszteség zabral másikat emésztő honvággyal őrizte emlékeiben és idegeiben.
Szülőhazájára mindig féltő gonddal tekintett vissza, a magyarországi politikai rendszerről és ennek vezetőiről, haszonélvezőiről azonban következetesen indulatos haraggal beszélt. Megsértette őt a történelem, és ez a sértődöttsége sohasem enyhült, nem bocsátott meg semmit, nem hajlott semmiféle engedményre: engesztelhetetlen maradt a kommunista rendszer elutasításában és bírálatában. Nem pusztán idegenben élő magyarnak, hanem száműzöttnek tudta magát, különben nemes magyar irodalmi hagyományok II.
Rákóczi Ferenc, Mikes Kelemen, Kossuth Lajos, Teleki László, Károlyi Mihály, Jászi Oszkár és így tovább szerint, aki kezdetben történelmi kétségbeeséssel, később fokozódó rezignációval, de sohasem megbékülve vetett számot mindazzal, ami hazájában történt. A Nápoly melletti Posilippóban ideiglenes otthonra talált, gondolatban mindazonáltal gyakran időzött odahaza.
Halotti beszéd a történelem felett: 2/2
Mindinkább fokozódó döbbenettel, minthogy a magyarországi hódoltsági rendszer kíméletlenül és igen gyorsan uralma alá hajtotta a társadalmi lét minden megnyilvánulását. Lezajlottak a legnagyobb politikai kirakatperek, sok tízezer ember sínylődött a börtönökben és internálótáborokban, általában mondvacsinált vádak következtében, felszámolták a civil társadalmat, a kultúrát, az irodalmat minden tekintetben a pártállami rendszernek rendelték alá, és a rémuralom szigorú ellenőrzése alatt tartotta a magánéletet.
Annál is kíméletlenebb módon, mint ahogy Márai ös rossz sejtelmei sugallták. Márai Sándornak sohasem voltak illúziói a szovjet rendszer valódi természete felől. Ebben sokkal tisztábban látott, mint a nyugati demokráciák számos vezető értelmiségi személyisége és világhírű írója — Romain Rolland-tól Bernard Shaw-ig, akik többnyire hamis illúzióktól vezetve fordultak rokonszenvező várakozással Sztálin rendszeréhez, különösen a hogyan kell elhízott embernek lefogyni? világháború éveiben, midőn a Szovjetunió a nyugati hatalmak katonai szövetségese volt.
Márai, úgy tetszik, jobban ismerte a zsarnokságok természetét, és egyetemes tájékozottsága következtében is pontosan tudta, hogy mi várható a szovjet birodalom közép-európai behatolásától. Spengler nagy műve, A nyugat alkonya különben Márai régebbi kedves könyve volt, amelynek tanulságait már korábban is figyelembe vette műveiben.
Valamennyien, és velük együtt természetesen Márai Sándor is, úgy gondolták, hogy a század történetének abszurd eseményei, zsarnoki rendszerei és általános erkölcsi bizonytalansága drámai módon ingatta meg a hagyományos európai eszményeket és értékeket.
De Európa már itt Európában is hiányzott. A nyelv, az otthon, a munka értelme, az ifjúság. Végre, szabad vagyok. Az emigráns, ha ki van is szolgáltatva a mindennapi megélhetés gondjainak, minden kötöttségtől mentesen gondolkodhat az emberről és a világmindenségről, a politikáról és az irodalomról. A veszteség zabral elveszítette hazáját és életének korábbi kereteit, ez természetesen iszonyatos veszteséget jelent, a továbbiakban azonban minden feltétel nélkül szabad.
Kivált abban az esetben, ha emigrációját, veszteség zabral Márai is, véglegesnek tekinti, hiszen meggyőződése szerint az ő életében már nem változnak meg azok a politikai viszonyok, amelyek száműzetésbe kényszerítették. Hazamenni lehet, de csak úgy, mint Ulysses: meghalni. Márainak nem volt veszteség zabral véleménye arról az egyéni és csoportos tülekedésről, politikai ábrándokat festő buzgalomról és pénzszerző gátlástalanságról, amely az ötvenes évek nyugati magyar emigrációját különben minden emigrációt jellemezte.
Mindennek nyomatékosan adott hangot naplójegyzeteiben és más műveiben. Nem volt út. Se levél. Semmi se volt.
Vijjogtak a vitorlák. Félt, hogy hazakerül Ithakába. Méltósággal és sértetten hordozta a Mikes Kelemen-i sorsot, amelyet végül saját elhatározásából zárt le, nem sokkal megelőzve azt, hogy a történelem kaput nyitott a méltó hazatérés előtt.
Halotti beszéd Kettős lelki tehernek: a száműzetésnek és a történelmi reményvesztésnek a súlya alatt jött létre ben írott Halotti beszéd című költeménye. A vers írása idején a Nápoly melletti Posilippóban talált ideiglenes otthonra. Felkereste Itália távolabbi városait, Rómát, Milánót, Bolognát, Velencét és Torinót, bejárta Szicíliát, és részletekbe menően megismerte Nápoly nevezetességeit, gondolatban mindazonáltal gyakran időzött odahaza.
Az itáliai veszteség zabral született költemény a szovjet hódoltság politikai, kulturális és erkölcsi következményeit mérte fel. A költői szövegben kifejezett megfigyelések és felismerések megegyeznek a korabeli naplókban olvasható megállapításokkal.
A naplóíró Márai a szovjet hódoltsági viszonyok között a hagyományos európai kultúra elutasítását, az emberi személyiség autonómiájára és szabad érvényesülésére épülő nyugati civilizáció radikális felszámolását látta.
A Halotti beszéd azonban nem veszteség zabral a szovjet hódoltság súlya alatt szenvedő Magyarországról és nem csak az európai kultúra veszélyeztetettségéről beszélt, leo laporte fogyás az emigráns életforma drámai tapasztalatait is.
Ebből a hármas forrásból származik a költemény végletes és végzetes tragikuma: a teljes reménytelenségnek és kilátástalanságnak az az érzése, amely a vers szövegét mindvégig áthatja. A halotti siratóknak többnyire személyes hátterük van, valakinek: egy történelmi, közéleti vagy kulturális személyiségnek az elveszítése miatt érzett gyászt szólaltatják meg, vagy éppen azt a fájdalmat fejezik ki, amely Jézus Krisztus kereszthalála miatt hatja át a keresztény közösséget.
Ugyanakkor, főként a középkorban, kialakult veszteség zabral siratónak az a változata is, amely egy egész közösség, város vagy nép katasztrófáját beszélte el. Márai költeménye valójában nagyszabású személyes, közösségi és történelmi búcsúztató, amely a közép-európai tehát nemcsak a magyar, hanem — a költemény szövege szerint is — az észt, a litván, a román polgári világ mellett általánosságban a hagyományos európai civilizációt is elsiratja.
Ennek a búcsúztatásnak három tematikai, egyszersmind érzelmi színtere van, de mondhatnám azt is: kettő plusz egy, minthogy az első kettő az elpusztított értékeket veszi számba, a további, harmadik pedig a múltnak azt a világát jelöli meg, amelyben az elpusztított-elveszített humánus és kulturális értékek még elevenek voltak. A vers felépítésének ez a drámai szerkezete nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Márai műve mintegy összegző módon fejezze ki a zsarnoki uralom alá kényszerített nemzet tragédiáját: nem csak az író tragédiáját, hanem a közös történelmi tragédiát.
Végül visszatér a személyes és közösségi veszteségek lírai jellegű felsorolása. A Halotti beszéd emelkedő érzelmi-indulati ívelést mutat, ezzel jelzi a költő kétségbeesésének erősödését. Ugyanakkor az első és az utolsó sorok illetve a középkori Halotti beszéd kezdő és záró idézetként való használata rondóformát adnak a költeménynek azzal, hogy visszatérően sorolják fel az elszenvedett veszteségeket.
A személyes előadásmód, vagyis a lírai reflektáltság előtérbe kerülése teszi igazán a száműzött monológjává a veszteség zabral. Vannak irodalmunknak nagyszabású és tragikus zengésű művei, amelyek egyetlen érzelmi és poétikai körben fejezik ki a költő lelkiállapotát és a nemzet történelmi tapasztalatát.
Ezekben ott van, áthatja őket a magyar történelem — a fájdalom a veszteség zabral történelem tragikus veszteség zabral miatt.
