Kövér fickó ég, Az igazán vonzó emberek titka
Az ivászat már reggel óta tart, és valahányszor eldöntik, hogy na most már aztán visszaügetnek a városba, előkerül valakinek az oldaltáskájából egy újabb whiskey-s üveg, ami flash fogyás bírja kövér fickó ég. Válaszul fájdalmas kiáltására vad röhögésbe kezd két társa.
A ló azonban nem érti a tréfát, ehelyett úgy meglódul ijedtében, hogy a fickó orra dől, és felszisszen, ahogy néhány, még ki nem húzott tüske még mélyebbre szalad a bőrébe az eséstől. A paripa patái az égig verik a homokot, a vézna cowboy pedig rázni kezdi földön fekvő társát: — A kurva fene essen beléd, most aztán baszhatom azt a lovat!
Erre a mondatra a földön heverőből újfent kiszakad a röhögés, és csatlakozik hozzá kövér fickó ég harmadik fickó is, egy bajszos, tésztaképű, kövér ürge. Nagy nehezen felkecmereg a porból, aztán kótyagosan nekidől a lovának, és felmászik a hátára. Ezzel itt nem sokat érnél, barátom! Rögtön felrúgna, ha előveszed neki a pöcsöd! A kövér bajszos lemondóan rázza hatalmas fejét: — Remélem, tényleg visszajön, és nem esik le arról a kurva lóról valahol, mer' nála maradt a piásüveg!
Eltelik egy óra. A két cowboy fáradtan dől egymás hátának, és meredten bámulnak maguk elé. A vézna fickó egy szájharmonikát fúj, ám a szólamok szétcsúsznak — a hangjegyek fekete, tekergő féregként potyognak ki a hangszerből, le egyenest a földre, ahol az éjszakai vadászatra indult skorpiók ollóik közé csippentik őket, hogy aztán messzire rohanjanak velük a sötétbe.
A vézna nem válaszol, helyette újra cserepes ajkához emeli a harmonikát, és kövér fickó ég megpróbálkozik egy dallammal. Nem telik azonban bele tíz perc, és egyszer csak tompa lódobogásra lesznek figyelmesek. A két cowboy felpattan, és a szemüket meresztgetik az éjszaka torkába. A hold lagymatag fényében hamarosan kibontakozik két ló és egy lovas kontúrja: az egyiket a kantárjánál fogva maga mellett vezeti, kövér fickó ég pedig engedelmesen baktat az integető lovas oldalán. Csak követni kellett azt a szörnyű zajt, amit te muzsikának nevezel!
Hoztam azonban valamit, amivel ugyanolyan jól el lehet ütni az időt, ha ugyan nem jobban! A két ácsorgó cowboy erre összenéz, majd észreveszik, hogy a kantárjánál vezetett ló hátán mocorog valami.
Közelebb lépnek, és megpillantanak egy nadrágszíjjal szorosan megkötött indián fiút átvetve a bőrnyergen. Ránézésre tizenöt éves lehet, szemei dühösen forognak üregükben és villámokat küldenek a cowboyok felé. Keskeny arcú, sas orrú siheder, szikár izmai hol feszülnek, hol engednek, ahogy próbál kibújni a karjait oldalához szorító nadrágszíjból.
Sárga fogai közé dugja és szétterülő vigyorától meggyullad a dohányvég. Ijájó — óbégatnak, s mindenki a gyönyörtől koraszülött.
Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai
Előmásznak pisztolytáskáikból a colt-ok és nagy durranásokkal az égnek rugaszkodik néhány golyó — a vézna még a szájharmonikát is előkaparja, és whiskey bűzt büfög bele, mire gonosz dzsinnként előtekereg a hangszerből néhány elhibázott dallamfoszlány — ajtó nyílik az egyik kaktuszból, és kihajol egy hegedűs, ahogy húzza a country muzsikát, a távolban vonyítva lerágják magukról a húst a prérikutyák — régi ütemre lábadozni — ficánkolni kezd a bordához kötött szív.
Leakasztanak az egyik nyeregről egy lasszókötelet, és a fiú köré hurkolják. Az szótlanul tűri, arca akár egy faragott szoboré. A szakállas fickó felpattan a lóra, és hátra kiált a kölyöknek: kövér fickó ég Na, te ördögszekér, most aztán pörögjél! Eldördül ismét a colt, s ezzel kezdetét veszi a vágta: a lovas hatalmasat csap a paripa farára, mire az kilő, és a földön fekvő, megkötözött indián is siklani kezd — árkot húz a homokba, kiáltásai eltűnnek a cowboyok örömvonyításainak örvényében.
Körbe-körbe száguldanak, a lovas néha átugrat egy-egy kaktusz fölött, aminek kövér fickó ég csapódik neki a sikoltó fiú.
Kedves Jocó!
Apró sziklák szaggatják le az indián ifjú testéről a bőrt. Egyszer csak hatalmas üveg pohár állja az útjukat, de a cowboy ügyesen kikerüli. Ő és a társa a kocsmapultnál könyökölnek, és nézik, ahogy a miniatűr fogat oda-vissza vágtat előttük az asztalon. Az indián fiú egy darabig még kapálózik és sikongat, ahogy a picurka lovas húzza végig a pulton, majd mintha elvágták volna, elcsöndesedik — talán meghalt, talán csak a nyelvét harapta le egy döccenőnél.
A két részeg fickó tovább biztatja a néhány centis lovast: — Adjad neki, Bill! És Bill adja — a kötél még jobban feszül, a cowboy a pult végéig vontatja áldozatát, majd gyorsan irányt változtat, és indul is vissza.
A kocsmáros unott arccal nézi a jelenetet, miközben piszkos ronggyal törölget egy poharat. Még egy kört! Máris érkezik a pirinyó Bill az indiánnal, hogy kikerülje ezt a poharat is. A paripa után kötött fiú kövér fickó ég csupán egy véres, szakadt torzó, egy széteső rongybaba.
Az igazán vonzó emberek titka
A két pultnál ücsörgő cowboy elnézi még egy darabig a vágtát, majd lehúzza az italát és így szólnak egymáshoz: — Ideje lassan hazamenni, reggel csak ki kell engedni az állatokat. Veszik hát széles karimájú kalapjukat és biccentenek a pirinyó Bill felé, majd lecsapnak néhány ropogós bankót a pultra, amit a szakállas férfi átugrat lovával. A kötél végén száguldó húsbábu apró vércsíkot húz végig a papírpénzen. A kocsmáros felveszi, és betűri a zsebébe. Hátrapillant — látja, alig van már valami az indiánból.
Hiába, az a baj ezekkel a rézbőrűekkel, hogy túl hamar elkopnak, mérgelődik Bill, majd megállítja a lovát, és még egyszer próbálkozik: — Csak egy kicsit maradjatok még, van még ebben egy-két kör!
Charles Bukowski versei – Erdődy Kristóf fordításában
De csapódik a kocsma ajtaja. Odafenn a csillagok kapálóznak sugaraikkal, akár a pókhálóba akadt legyek.
A szakállas cowboy bágyadtan nézi őket. Egyszer csak surrogó hangra lesz figyelmes, mintha a ló még mindig vontatna valamit maga után. Lehetetlen, gondolja, de azért hátrafordul, és megszédül a döbbenettől, amikor megpillantja az indián fiú torzóját a paripa után kötve.
De hiszen világosan emlékszik rá, hogy elvágta azt az átkozott kötelet, erre tessék. Összeráncolt homlokkal nézi a véres húsbábut, majd megrántja a vállát, ismét előveszi a kését, és újra elnyesi a zsinórt.
Bandukol tovább — kábán bámul előre, érzi, lassan ürül véréből az alkohol, és ezzel együtt a holnap reggeli fejfájás előszele is megérinti homlokát. Megköszörüli a torkát, és matatni kezd a zsebében egy dohányvég után. Amikor végre az ujjai kitapintják a szivart, és cserepes ajkai közé veszi, ismét meghallja azt a surrogó hangot. Kikerekedett szemmel les hátra, és tátott szájából a földre pottyan a dohányrúd — kilapul a lópata alatt.
Megpillantja az indiánfiú hulláját — árkot húz a homokba, ahogy vontatja a ló, a kötél, mint különös köldökzsinór feszül közöttük. Az elpattant zsinórvég a homokba hull, a tetem pedig újfent hátramarad.
Majd megrázza a fejét, és teljes meggyőződéssel motyogja maga elé: — Még mindig részeg vagyok. Csak ez lehet. Be vagyok rúgva.
Megsarkantyúzza a lovát, mire a patás ügetésbe kezd.
A szolnoki hídon
A szakállas férfi újra és újra azon kapja magát, hogy hátrafelé sandít. Ám hiába néz hátra, csak az elvágott lasszókötelet látja, vége ernyedten himbálózik jobbra és balra a ló faránál. Nyolcig jut, amikor újra eléri fülét a surrogó hang. Zavarodottan próbál tovább számolni.
Kilenc, tíz, tizenegy, azért sem néz hátra.
"Gandolfini ugyanúgy szégyellte" – Nicole Holofcener filmrendező
Ám egyik keze önkéntelenül kitapogatja maga mögött a kötelet. Egyenesen feszül, biztos, hogy húz valamit. Tizenkettő, tizenhárom.
